Author: Zsani
•13:25
erdei gyümölcsös joghurttorta születésnapra fotó


Nem szoktam születésnapra joghurttortát készíteni, ennek igen egyszerű oka van, eddig úgy gondoltam, hogy nem igazán ünnepi. Szívesebben sütöttem habos, krémes tortákat, amiket tejszínhabbal, csokival szépen lehet díszíteni. Most viszont muszáj volt kivételt tennem az ünnep kérése miatt, a joghurttortán túl az is kérés volt, hogy cukor nélkül készüljön a sütemény. Mindkét kérésnek sikerült eleget tennem!:)

Erdei gyümölcsös joghurttorta (24 cm-es formához)

A következő arányokkal szoktam készíteni a joghurtos süteményeket: 1 rész tejszín, 2 rész joghurt és mindig úgy számolok, hogy 25 gramm zselatin 1 liter folyadékhoz lesz elég. Innen már csak gyors számolás, attól függően, hogy mekkora formában fog készülni a sütemény.

Vizes piskóta:
2 tojás                                                                   
2 evőkanál forró víz
10 dkg PorXukor (mindig kevesebbet teszek bele, mint porcukorból)
10 dkg liszt
1 mk. sütőpor

Joghurtkrém:
60 dkg natúr joghurt
30 dkg tejszín
25 gramm étkezési zselatin ( 1 liter folyadékhoz elég)
1 dl folyadék (a zselatin feloldásához)
kb. 10-15 dkg PorXukor
+  40-50 dkg vegyes erdei gyümölcs

Elkészítés: Vizes piskóta: A tojásokat kettéválasztom, a lisztet a sütőporral elkeverem. A tojások sárgáját a Xukorral habosra keverem kb. 15 perc alatt, kanalanként hozzáadom a forró vizet és ezzel is 10 percig keverem.  A tojások fehérjéből kevés citromlé hozzáadásával kemény habot verek.  (A hab akkor jó, ha már szinte vágható.) A tojássárgás masszához hozzászitálom a sütőporos lisztet, jól elkeverem, majd a tojások keményre vert habját több részletben óvatosan beleforgatom a masszába. A sütőt előmelegítem, a tortaformát sütőpapírral kibélelem (előtte formára vágom) és belesimítom a piskótamasszát. Közepes hőmérsékleten tűpróbáig sütöm, kb. 15 perc. A piskótát rácson hagyom kihűlni. Joghurtkrém: A zselatint a tasakon lévő utasítás szerint 1 dl folyadékkal készítem el. Víz helyett tejet vagy gyümölcslevet szoktam használni. Ha a zselatin feloldódott (nem szabad forrnia) leveszem a tűzről és langyosra hűtöm.  A joghurtot Porxukorral édesítem (kóstolás!), majd a langyos zselatint hozzákeverem. A tejszínt vaníliás cukorral és néhány evőkanál PorXukorral kemény habbá verem, majd óvatosan az édes joghurthoz forgatom. Ha a tejszínes joghurtos alapot nem gyümölcsös joghurtból készítem, akkor apróra vágott gyümölcsöt is adok hozzá.
A piskótalapot kapcsos formába teszem és tejszínes gyümölcsös joghurtkrémet ráöntöm. Hűtőben hagyom dermedni, másnap a tetejét  borzselével, marcipánnal és gyümölccsel díszítettem.

Megjegyzés: Ha vékony piskótát szeretnénk, akkor készítsünk sima piskótaalapot 2-3 tojásból.
This entry was posted on 13:25 and is filed under , , , , , , . You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

8 megjegyzés:

On 6/06/2012 , teller-cake írta...

Fantasztikusan szép lett, biztosan örült neki az ünnepelt! Szerintem ünnepélyes egy ilyen jellegű torta is! :-))

 
On 6/06/2012 , Éva írta...

Csodás ez a torta! Nagyon finom lehet! Ebben a hónapban 2 tortát is sütnöm kell, családban van szülinap de még nem döntöttem el hogy milyet? Nagyon tetszik ez is de nem hiszem hogy bevállalnám elkészíteni!

 
On 6/06/2012 , Zsani írta...

Teller-cake köszönöm! Igen, nagy volt az öröm! A torta is gyorsan fogyott, végül már nem is bántam, hogy joghurtosat készítettem.:)

Éva! Köszönöm, hidd el, nem nehéz elkészíteni. Én is sokáig tartottam a zselatinos krémektől, féltem, hogy szét fog folyni az egész. Két lényeges dolog van: a zselatint nem szabad forralni, csak feloldani a folyadékban és egyenletesen kell elkeverni a joghurttal (robotgéppel szoktam). Kapcsos formába tenni, vagy fóliával kibélelsz egy tepsit, beleöntöd a krémet,rá a piskóta, másnap egy tálcát teszel alá és kifordítod. Ennyi az egész!:) Próbáld meg először kisebb adagban.

 
On 6/06/2012 , Anazar írta...

Nagyon ünnepien van dekorálva!

 
On 6/06/2012 , Zsani írta...

Anazar köszönöm! Tejszínhabot most direkt nem használtam, csak gyümölcsöt és marcipánt.:)

 
On 6/06/2012 , Gizi írta...

Már a facebookon is megcsodáltam ezt a gyönyörű tortát, és bizony hogy nagyon is ünnepi. Nagyon szeretem az ilyen habos finomságokat.:)

 
On 6/08/2012 , Gabriella írta...

Ez nagyooon szép! Hmmmm... és milyen finom lehetett!!! :P

 
On 6/17/2012 , Zsani írta...

Gizi köszönöm! Nyáron én is szívesebben eszek joghurtos-gyümölcsös édességeket.:)

Gabriella köszönöm! Nagyon finom volt, hamar el is fogyott.:))

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...